Víztisztító és víztisztítás otthon

Víztisztító Diszkont

Ilyen baktériumok és mérgek vannak a csapvízben!

2016. július 07. - Carvic

Sokan nem szívesen isznak csapvizet, amit leginkább azzal indokolnak, hogy nagyon klóros, ami érződik az ízén és a szagán is. Nem ez a legnagyobb baj azonban a csapvízzel, bár a klór is méreg, ekkora mennyiségben nem okoz bajt. Vannak sokkal csúnyább dolgok az ivóvíznek nevezett folyadékban, ami jön a csapból. Gondolunk itt mérgező anyagokra, illetve sokféle baktériumra, kórokozóra, amik akár nagyon súlyos betegségeket is okozhatnak, ha a szervezetünkbe kerülnek. Ennek már kevesebben vannak tudatában, vagy nem törődnek vele, legalábbis ezt mutatja az a tény, hogy mennyien vannak, akik egy laza mozdulattal kinyitják a csapot, és mindenféle tisztítás nélkül vizet engednek a pohárba, majd megisszák. Pedig akár komoly gondok is lehetnek ebből.

8070746_m.jpg

Mi is van a csapvízben?

Nos, sok-sok olyan anyag, amit amúgy nem nagyon vinnénk be szándékosan a szervezetünkbe. Az ÁNTSZ szerint Magyarországon „csak” az arzén, bór, nitrát és fluorid jelent veszélyt a lakosságra az ivóvízben lévő anyagok közül. Mégis, mindezek ellenére szemrebbenés nélkül mindenütt ihatónak nevezik a csapvizet Magyarországon. Ezek mellett egyébként az ipari, mezőgazdasági tevékenységeknek hála, még elég sokféle oda nem való anyagot lehet itt-ott találni a csapvízben. Baktériumok közül a leggyakrabban E. coli fordul elő, ami bizony ürülékből származik – igen, még mindig az ivóvízről beszélünk.

 

Mi történik, ha fertőzött vizet iszunk?

A mesterséges anyagok jelenléte legfeljebb hosszú évtizedek alatt fejti ki a hatását. Nem lehet egyértelműen kizárni a vegyszerek, szerepét daganatos megbetegedéseknél, valamint szív- és érrendszeri problémáknál. A baktériummal fertőzött víznél már más a helyzet: akár 1-2 órán belül is jelentkezhet a hasmenés, hányás, magas láz. Nagyon jellemző a rosszullét, hasfájás, a görcsök. Amennyiben többen fogyasztanak ugyanabból a vízből, vízjárvány jöhet létre. Hozzá kell azért tenni, hogy az E. colival szennyezett vizet tilos ivóvíznek minősíteni, és elég ritka, hogy ilyenből fogyasszanak az emberek, de sajnos nem teljesen kizárható. Ha azonban van otthon ozmózis víztisztítónk, minden hasonló problémától megkímélhetjük magunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://viztisztitodiszkont.blog.hu/api/trackback/id/tr778868538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása