Víztisztító és víztisztítás otthon

Víztisztító Diszkont

Asztmás vagy? A víztől rosszabb lesz!

2016. december 01. - Carvic

A legtöbb ember nem gondolná, hogy a vízfogyasztás bármilyen szinten képes lehet súlyosbítani egy betegséget, de kutatásokból kiderült, hogy mégis.

44773373_l.jpg

Ha egészen pontosak akarunk lenni, igazából a klóros víz fogyasztását kellene elkerülni, legalábbis annak, aki asztmás. Nemrég ugyanis rájöttek, hogy a klór jelentősen képes súlyosbítani az asztma tüneteit, így kerülni kellene például az uszodákat, és igen, a klóros csapvíz fogyasztását is.

Mindez egy belga kutatásból derült ki, mely összefüggést talált a fedett medencék túlzott klórozása és a gyerekkori asztma kialakulása között.

 

Veszélyes is lehet 

 

Az asztmára legtöbben kellemetlenségként gondolnak csupán, valójában azonban veszélyes is lehet. Ez a betegség tulajdonképpen a légutak krónikus gyulladása, ami légszomjjal, köhögéssel, szapora légzéssel, és akár mellkasi szorítással is járhat. A tünetek tarthatnak egészen rövid ideig, de akár napokig is, sőt, ha valakinek súlyos rohama lesz, bele is halhat – közel sem kellemetlenségről van csak tehát szó.

Az asztmát sajnos nem lehet csak úgy kikezelni, legfeljebb olyan szerek vannak rá, amik igyekeznek a tüneteket visszaszorítani, illetve minimalizálni, ettől még azonban az alap betegség megmarad, időzített bombaként.

 

A megelőzésre kell figyelni

 

Mivel az asztma nem gyógyítható, a megelőzésre kell leginkább figyelni. Ez azt jelenti, hogy el kell kerülni azokat a körülményeket, amik előidézhetnek egy esetleges asztmás rohamot. A fentiek fényében világos, hogy asztmával küzdő embernek nem igazán ajánlott az uszodalátogatás, ahol komolyabb mennyiségű klórral találkozhat.

Ha eddig szívesen ittunk csapvizet, nem muszáj róla leszokni, de nem is hagyhatjuk figyelmen kívül a klórtartalmát. Éppen ezért erősen ajánlott beszerezni egy otthoni víztisztítót, ami többek között a klórt is eltávolítja a vízből, jelentősen mérsékelve ezzel egy asztmás roham kialakításának esélyét.

Ha így teszünk, biztosak lehetünk benne, hogy nem ártunk magunknak, ugyanis csakis kristálytiszta vizet iszunk, amiben nulla a kockázat.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://viztisztitodiszkont.blog.hu/api/trackback/id/tr8312015376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása